Elolvastam egy verset, Muhi János - Apa című versét és elgondolkodtam, milyen is az életünk, nekünk rohanó embereknek és miként látják, élik meg a rohanó hétköznapokat a gyermekek. Hozzáteszem nem vagyok nagy vers rajongó, de ez az írás megfogott. A pénz körül forog minden, azért dolgozunk, hogy jobban éljünk, hogy a gyerekeknek mindent megadjunk, hogy a családunk boldogabb legyen. A hiteleket törleszteni kell, főzni kell, számlákat fizetni kell, a gyereknek új cipő kell, a mosógépet is jó volna már kicserélni és sorolhatnánk... ezért egyre többet dolgozunk, a szabadidőnkben azon stresszelünk, hogyan oldjuk meg a gondjainkat. A kérdés csak az, hogy töltünk-e elegendő minőségi időt a családunkkal, a gyerekeinkkel?
A minőségi idő alatt azt értem, hogy beszélgetünk, játszunk, kirándulunk, akármi olyat csinálunk, amit a család élvez. Nem kell költséges dolgokra gondolni, néha az is elég, ha leülünk beszélgetni és nem főzés, vagy mosogatás közben kérdezzük meg a családtagjainktól, milyen volt a napjuk. A gondok mellett jut elég időnk a családra? Az a gyanúm, hogy nem. Napi 8-10-12 óra munka, háztartás, és a mindennapi stressz, a folytonos rohanás, mókuskerék... A pénzért dolgozunk még többet és túlórázunk, hogy a gyereknek új játéka legyen, vagy éppen a család nyaralni menjen. De mit érnek az új dolgok, ha nem jut időnk egymásra?
Mikor a gyerek beszélgetni, játszani szeretne, vagy csak egy kis törődésre vágyik sokan elhajtják, mert dolguk van, fáradtak, nincs türelmük... pedig egy ölelés, egy kedves mondat sokszor többet ér a legújabb játéknál is! Furcsa körforgás ez, mert mindent azért teszünk, hogy a családunknak jobb legyen, közben pedig a sok munkára, a pénz miatti idegeskedésre, a hitelekre vásárolt holmikra pont a család az ami rámehet. A felnőtteknek is érzelmi gondot okoz a törődés, figyelem, kedvesség hiánya, senki sem szereti hanyagolva érezni magát, akkor mit érezhet egy gyerek?
Egy puszira, egy ölelésre mindig van idő...
Azt tudjuk, hogy dolgozni kell, mert pénzből élünk, ha tetszik ha nem. Az élet stresszes, ezen valamelyest változtathatunk, de nem zárhatunk ki minden stresszes dolgot, mert az idegesítő kollégák, a mindig mérges főnök, az elviselhetetlen szomszéd, vagy éppen a dugó és a pénztárnál lévő hosszú sor gondoskodik róla, hogy legyen min stresszelnünk. Ettől függetlenül, amikor hazaérünk egy kis időt még szánhatunk a szeretteinkre, főleg a gyerekekre. Mindegy mennyire fáradtak és idegesek vagyunk, az otthon a "béke szigete" kellene legyen, ahol az ember megnyugszik és jól érzi magát. A "hogy telt a napod" kérdés nem vesz sok időt igénybe és ha nem rutinból kérdezzük, mosogatás közben hátat fordítva, hanem odafigyelően akkor a gyerek és felnőtt egyaránt értékelni fogja. Az esti puszi, vagy éppen egy rövid mese a gyereknek a világot jelentheti... lehet, hogy a szülőnek az teher mert éppen fáradt, nyűgös és egyébként is minden baja van, de egy kis erőfeszítés, törődés és a szeretet kimutatása csodákra képes! A pénz boldogít (hiába állítják, hogy nem!!) de nem lehet rajta mindent megvenni. A munka vacsorák miatt kihagyott fürdetések, esti mesék, puszik, a gyerekek számára is sérelmet jelentenek, de az évek múlásával a szülő is sajnálni fogja, hogy kimaradt ezekből a dolgokból. Mert egyszer rádöbbenünk, hogy hiába a nagy tévé, az új autó, a nyaralás, a legjobb iskolák, a legújabb játékok és a mentegetőzés, hogy "de én azért dolgozom ennyit, hogy nektek mindenetek meglegyen" a gyerekek felnőnek és ha nem éljük át a pillanatokat, ha nem törekszünk rá, hogy minél több időt töltsünk közösen, akkor olyan dolgok maradnak ki az életből, amik megfizethetetlenek. A mosoly, egy ölelés, nem megerőltető, a kicsinek szebb lesz tőle a napja és érzi, hogy szeretik, a szülő pedig boldog, mert örömöt okoz a gyerekének.
Mi a véleményetek a témáról? Elég időt szántok a családotokra? Ha vannak bevált praktikáitok, hogyan tölthet együtt minőségi időt a család, írjátok meg, örömmel olvassuk őket!
